„A nevetés a legjobb orvosság.”

Leesett az első hó (: Olyan megnyugtató volt este kinézni, és látni, hogy minden fehérbe öltözött ^^ Az igazat megvallva, még várhatott volna ez a havazás, de ha már leesett, gyönyörködjünk benne.

Ami mindenképp fontos, hogy figyeljünk oda arra, hogy jó melegen öltözzünk fel ebben a hidegben. Már csak azért is mondom ezt, mert az ismerőseim egy része már az ágyat nyomja :/ És sajnos én is kezdek lebetegedni. Már fája  torkom és az orrom is folyik. Pedig pont most vettem egy sapkát (: És mikor kimozdultam, akkor is vettem fel kesztyűt is, és sálat is. Ennek ellenére, mégis lebetegedtem :(

Aki szintén beteg, pihenjen sokat, és kúrálja ki magát (: Igyatok sok meleg teát mézzel és citrommal természetesen (: Bújjatok meleg takaró alá, és semmiképpen ne töltsetek sok időt a hidegben. ha még elfogadtok egy apró kis tanácsot (amit annak idején én is a volt igazgatómtól kaptam, mikor egy németországi út előtt álltunk, és nagyon beteg voltam) : -Azt mondta egyek mustárt, és ugye a méz.

Hát én is elég furcsán néztem rá, és nem hangzott túl jól. De mindent el kellett követnem, hogy visszajöjjön az énekhangom, hiszen azért mentünk Németországba (:       Így hát otthon rávettem magam, hogy egyek mustárt... majd kicsit utána egy kis mézet, meg mézes teát ittam... És pár napra rá sokkal jobban voltam (:

Szóval, ha gondoljátok próbáljátok ki ti is! És pihenjetek sokat (: Jó gyógyulgatást mindenkinek, és aki még nem betegedett le, az vigyázzon magára !! ˇˇ

Embernek lenni mindig, minden körülményben

Ma eljött egy pont, és betelt a pohár... 

Egyszerűen felháborító az, hogy mennyire nem vagyunk önmagunk, és az, hogy mennyire nem tiszteljük a másikat.
Az eberek nagy többségét nem érdekli, hogy mivel és mennyire tapos bele a másik ember lelkébe. Nem törődik mások érzéseivel... megbántja, és még sokszor ki is neveti.. De ha vele történik ugyanez, akkor eszébe sem jut, hogy nincs miért felháborodjon, hiszen ő pont ugyan ezt tette...

Sajnos az utóbbi időben a közvetlen környezetembe is tapasztalom ezeket az undorító emberi tulajdonságokat... pár példát említenék nektek(nem személyeskedek, így a történteket általánosságban írom le) :
1, Egy közösség tagja vagy, és mégsem akarsz oda tartozni, pedig vele töltöd az év 365 napát, leszámítva a hétvégéket, és a suliszünetet... És nem csakhogy nem akarsz közéjük tartozni, teszel érte, hogy ők se akarják, hogy te szorosan a csapat tagja legyél....keresztbe teszel a többieknek, és büszke vagy rá, hogy így tettél. Majd még neked áll feljebb, ha utána intéznek hozzád pár nem túl kedves szót....
Nem értem, hogy miért okoz ez nektek örömöt... kicsit gondoljatok bele a leírtakba... így sosem lesz jó közösség abból a csapatból... még nem késő helyrehozni....

2, Szép szemed van, és olyan kis ártatlan a tekinteted.... mennyi-mennyi emberre igaz ez a leírás...mégis sok ilyen arc mögött ott rejlik egy magas fokú aljasság... Követünk el hibákat mindannyian, nem is egyszer. De ha már így alakul a történet, vállaljuk fel, és viseljük a következményeit...

3, Ez lényegében összefoglalja a lényegét annak, amiről itt most beszélek: A magam részéről a kétszínűség a legszánalmasabb viselkedés. A mai világban, melyben a fiatalok életük nagy részét internet előtt töltik, és különböző portálokon beszélgetnek... na hát ebben a világban megszokták azt, hogy elég, ha MSN-en, vagy bármely ilyesmin nagy a szája.... elmondja a másikat mindennek, és közben leírja, hogy mennyire röhög rajta... De ha odaállsz elé, egy szót nem ejtene ki a száján... és ez az, ami undorító az egészben. Ha véleménye van a másikról, akkor merjen odaállni és a szemébe mondani! És ne arra legyen büszke, hogy mekkorát beszólt neked gépen keresztül.

Komolyan mondom, hogy annyira fel tud idegesíteni az emberek effajta minősíthetetlen nagyképűsége.
Nem is beszélek erről többet, csak felidegesítem magam. Aki értelmes, az ennyiből is felfogja a dolgok lényegét, a többinek meg hiába magyaráznánk még száz oldalon keresztül is. Mindenesetre ki kellett ezt írjam magamból, és ti is gondoljatok ebbe bele egy picit!

Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán.

Hadd meséljek egy kicsit magamról (:  Mostanában rengeteget gondolkodtam azon, hogy hol is van a helyem ebben az életben.... és úgy érzem két Bogit találtam meg a "nagyvilágban".... Az egyik, akit a legtöbben ismernek...: olyan kis bolondos, aki mindig sokat beszél, meg nevet, és hülyéskedik... a másik pedig..., akit igazán senki nem ismer, aki érzékeny, és igen is neki is esnek rosszul dolgok...vagy ahogy a legjobb barátnőm mondta: "Porcelánbaba"- mert olyan kis törékeny a lelke."

Ha most választanom kéne, hogy melyik "énemmel" élek tovább?! -nem tudnék dönteni... mert mindkettő én vagyok... csak a "porcelánbaba" valahol ott mélyen van, ahova kevés ember tud beférkőzni... De aki eljut odáig, az tényleg elmondhatja, hogy fontos valaki számára... az én számomra!

Nem tudom, Kinek? Mennyire? fontos, hogy bekerüljön a szívem mélyébe... a baj csak az, hogy mikor eljutnak odáig nem tudják megbecsülni, az is előfordulhat, hogy nem tudják... nem érzik ennek  a fontosságát. Na az ilyen emberek okozzák a legeslegnagyobb csalódást :/ Bíztál benne, megosztottad vele a legféltettebb titkaid... és Ő egyszer csak fogja magát és kisétál az életedből... Előfordult, hogy mindez egy apró félreértés miatt történt... amit később tisztáztunk, de már nem többé nem az volt, mint előtte. Ma ott tartunk, hogy köszönünk egymásnak. Nekem a mai napig fájó pont ez, de sajnos nem tudok tenni ellene. Úgy látom őt nem zavarja. De a nyomot itt hagyta benn, a szívemben, az emlékeimben. (:

Mikor ezt, és még sok mást végiggondoltam magamban, már tudtam a választ. Mindkettő "Bogi" én vagyok, és nem is akarok ezen változtatni.... Persze meg kell tanulnom nem ennyire külön kezelni a két világot!

És úgy gondolom, hogy akik szeretnek, azok pont ezért szeretnek :) És én jól érzem magam így, és nem akarok se több se kevesebb lenni:) Én ilyen vagyok... ilyen "Bogis" :P

Valahol el kell kezdeni (:

Egyik nap elgondolkodtam azon, hogy mostanában csupa rohanás az életem. ÉS rá kellett jönnöm, hogy a nagy rohanásban az élet apró kicsi örömeit sokszor észre sem vesszük, vagy ha  mégis... egy pár nap elteltével nem tudnák újra felidézni... Pedig tudjuk, hogy megtörtént...Mikor ezeken gondolkodtam, világossá vált, hogy ismét el kell kezdenem írnom a blogom... Tudom, hogy nem lesz olyan részletes, mint az előző, de ez talán nem is baj... Megtanultam, hogy úgy kell fogalmazni, hogy mi magunk fel tudjuk majd idézni az emlékeinket a leírtak alapján, és nem kell mindent teljes részletességgel leírni... Elég annyi, amiből az olvasó is megérti mi jár a fejedben, mi körül járkálnak a gondolataink.Arra nem lesz időm, hogy napi rendszerességgel írjak, de fogok szakítani időt arra, hogy leüljek, és végiggondolva egy pár napomat, hetemet leríjam a gondolataimat.Jön a hétvége, úgyhogy neki is állok egy tartalmasabb bejegyzésnek (:
Addig is puszillak titeket (:  ♥